A természetes kőről

A padlóburkolatoknál, különösen a közterekben lévőknél, 2 szempont alapvető a kő kiválasztásában: a csúszásállóság; a kopásállóság („koptatás”).

A csúszásállóságot a súrlódási együtthatóval mérik, ez pedig a kő típusától, a felületkezeléstől, a felület nedvességétől és a beépítéstől függ. Vannak olyan tényezők is, amelyek a csúszást a burkolattól függetlenül befolyásolják (a haladás sebessége, a forgalom mértéke, a lábbeli talpának anyaga). Ma a fogalmak egységesültek, a kő világa átvette a kerámiaburkolatok szabványait. A DIN 51130 szabvány szerint az alábbi csúszásosztályokat határozzák meg:

R9 (csúszási szög 6°-10°): kívülről megközelíthető bejáratok és lépcsők; éttermek; üzletek; klinikák; kórházak; iskolák.

R10 (10°-19°): közös illemhelyek és zuhanyzók; kisebb konyhák éttermekben és kávézókban; garázsok és pincék.

R11 (19°-27°): élelmiszer-előállító létesítmények; közepes konyhák éttermekben és kávézókban; sok vízzel és iszappal járó munkakörnyezetek; laboratóriumok; mosodák; hangárok.

R12 (27°-35°): zsírban gazdag élelmiszerek (tejtermékek, étolajok, hús) előállítására szolgáló létesítmények; nagy konyhák; csúszós anyagokkal dolgozó ipari területek.

R13 (>35°): ahol nagy mennyiségű zsiradékot használnak; élelmiszer-feldolgozó területek.

Azokon a területeken, ahol az emberek mezítláb járnak, a csúszásállóságot A-tól C-ig terjedő kategóriákba sorolják.

A – száraz területek (mezítlábas séta, öltözők).

B – zuhanyzók, fürdők, medencék körüli területek, gyermekmedence, sekély medencék alja.

C – a medencébe vezető átjáró, lejtős úszórámpák.

A természetes kő területén a csúszásállóság mérésére a súrlódási együtthatót vették át (hagyományosan a statikusat, ma a dinamikusat). Az 1 értékű dinamikus súrlódási együttható csúszásálló felületet jelent, a 0 érték pedig nagyon csúszós felületet mutat. Inkább ajánlások mentén haladnak: a félig nedves terekben (konyhák) az együttható értéke legyen 0,6, ugyanígy a kültéri felületeken is. A 0,3-0,6 közötti értékű együttható (száraz és tiszta felületekre) kellően alacsony csúszási szintet jelent.

Fontos ugyanakkor a csúszásállóság javításának módja. A gránitnál a lapok lángolását alkalmazzák. A travertin- vagy márványfelületek kefélése növeli a súrlódást. Minden mechanikai felületi megmunkálás (kalapálás, homokfúvás stb.) javítja a közlekedés feltételeit. A csúszásgátló kémiai kezelések (pl. kémiai homokfúvás) szintén hatékonyak. A biztonságos közlekedés igénye és az ápolási költségek közötti egyensúly a kültéri és a nedves környezetbe kerülő burkolatok kőválasztását mindig aktuális kihívássá teszi.